Aki gyöngéd, annak felebarátja minden, ami él.

Nemcsak az embereket tudja szeretni, hanem az ember alatti világot is, a fákat, állatokat, virágokat.

Milyen jó, ha van valaki, aki engedi, hogy szerethessük őt.

Akiben gyöngédség van, az elsősorban meg tanul az emberekkel a saját nyelvükön beszélni.

A finom szív tudja, hogy minden ember lelkében van egy húr, amelyet nem szabad megbántani.

Gyöngéd szív kell ahhoz, hogy örvendezni tudjunk az örvendezőkkel, ami sokkal nagyobb művészet, 

mint együtt sírni a sírókkal.

Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. 

Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel.

A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.

Márai Sándor

Erővel olvasni. 

Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. 

Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. 

Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. 

Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. 

Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, 

s csak a villa hegyével turkál az ételekben. 

Elegánsan olvasni, nagylelkűen. 

Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. 

Gondold meg, hogy csak az ember olvas

Márai Sándor

Írni sokféleképpen lehet. 

Van, aki egy szobában ül és ír, nem csinál semmi mást. 

Ezek boldogok.

Aztán vannak, akik úgy forgatják a tollat, mint a tőrt és kardot, vérrel írnak.

Ezek az írók, akiknek az írás csak eszköz, mert meg akarják változtatni a világot, ezek a boldogtalan írók, akik hatalmasok, mert van szellemük és erejük, de nincs bennük csend és áhítat, s ezért boldogtalanok. Ezek, akik le tudnak döfni egy szóval egy királyt, vagy a világrendet, de nem tudják kifejezni azt, ami az élet titkosabb értelme, az elragadtatást, hogy itt élünk a földön, a boldogságot, hogy nem vagyunk egyedül.

Márai Sándor

A tisztelet másoktól való megkapása sokkal inkább a felelősséggel kapcsolatos, mintsem a joggal.

Konkrétan: A tiszteletet azok kapják meg, akik méltók arra, és nem azok, akik elvárják a tiszteletet. 

A tiszteletet annak jár, ahogyan a feladat megtörténik és nem annak szól, hogy mi az, amit végre kell hajtani. A "tiszteletre méltóság" annál nagyobb, minél több különlegesség jut kifejezésre általam.

Személyes átélés: Amikor bármilyen elvárással szemben mindig a legjobbat adom magamból, 

tiszteletet fogok kapni a körülöttem lévőktől. 

Soha nem másoktól fogom elvárni a tiszteletet,

 hanem természetes módon képes leszek mindenkinek én magam tiszteletet adni. 

Ezáltal még inkább elnyerem majd a szeretetüket és a tiszteletüket.

Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek

Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, 

hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. 

Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; 

a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben. 

Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. 

Neveld magad magányossá és erőssé. 

Tudjad, hogy soha, senki nem segít. 

S ne sopánkodj ezen. 

Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; 

s ez a természetes.

Márai Sándor

Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. 

Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át.

Valamit elvesztettem. 

Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el!

 Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget,

hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, 

melyet nem lehet szavakkal kifejezni. 

Mi volt ez az álom? 

Miért fáj úgy, hogy nincs már?

 Miért kutatok utána? 

Az ifjúság volt? 

Nem tudom.

 Csak azt tudom, hogy kiraboltak.

Márai Sándor

Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. 

Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; 

abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; 

lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. 

Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. 

Nem nyújtjuk ki kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, 

vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. 

Ez utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb.

 Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.

Márai Sándor

Mi ijeszthet, ha lelked nyugodt? 

Ha leküzdöd a hiúságot, a kéjvágyat és a kapzsiságot? 

Miféle hatalmak kínozhatnak, ha te nem kínzod magad? 

Mi a börtön, ha a lelked szabad? 

Mi a halál, ha megismerted a világot és lelkedet, s nem vágyol fölösleges és kínos részletekre? 

Igazán, olyan voltál, mint a gyermek, aki boldogtalan, mert nem kapta meg ezt vagy azt. 

Gondold mindig ezt: 

"Nincs hatalmam, sem vagyonom, talán egészségem sincs.

 De milyen hatalmas vagyok, milyen gazdag, milyen fölényes, mert vágyaimat a dolgok igazságához és valóságához igazítom, s a lelkem szabad!" 

Ezt senki nem veheti el tőled, ennél többet senki nem adhat.

Márai Sándor

 Ajándék

és mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet!

Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt,

az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát,

a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét,

a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok

megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban,

minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék.

A földig hajlok, úgy köszönöm meg.

Márai Sándor

Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam

és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is.

Láttam a földet, az eget, az évszakokat.

Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit,

a vágyakat és a csalódásokat. 

A földön éltem és lassan felderültem.

Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatos rendjén való és egyszerű!

Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? 

Nem történhetett.

Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.

Más és jobb nem is történhetett velem.

Márai Sándor

A tanulság

De valamit mégis megtanultam, negyven év alatt: 

megtanultam azt, hogy nem lehet eléggé alázatosan, 

elég türelmesen és hódolva fogadni az élet ajándékait, 

de nem lehet eléggé vigyázni arra sem, 

hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel nélkül elevenednek. 

Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, szenved és elpusztul.

Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget. 

Csak éppen ezt: szeress, de módjával. 

Ne higgyél azoknak, akik a lángot, a megsemmisülést, 

a teljes odaadást követelik. 

Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, 

kiszívják véred és érzéseid, s azután elpusztulsz. 

Örülj a fénynek, szeress, hálás is lehetsz, de valamit tartsál meg magadnak. 

Nem kell sokat beszélni erről. 

Mosolyogni kell, örülni az életnek, s pontosan annyit adni, amennyit kapsz. 

Semmivel többet, érted? 

Egy kézszorítással, egy mosollyal sem többet! 

Nagyon komolyan mondom ezt. 

Oko van erre.

Márai Sándor

Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék,

 helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. 

Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. 

Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, 

jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. 

Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. 

Megismerések, igazságok.

 Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. 

De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. 

Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. 

Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.

Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy a dolgokat meg kell várni