Érzelmi gyógyító lépések
1.Az érzelemből először ki kell vonni magát az érzést.
Vegyük azt a példát, mikor valaki haszontalannak nevezett és ennek hatására lelkiismeret furdalást kondicionáltunk. Érzelmi vonulatra figyelve elemezzük a szituációt.
Az emberi érzelem agyunk által irányított testi impulzus, az érzés egyfajta létállapot, ami független az elme-érzéstől…
A lelkiismeret furdalás az érzelem, de mi az érzés? Az érzés létünkkel kapcsolatos. Mit érezhetünk, ha így neveznek bennünket: elkülönültséget, kirekesztettséget az egységből (egyfajta Lét-tagadás). Nem akarunk elszakadni, elkülönültnek lenni, inkább vállaljuk a lelkiismeret furdalást, ha azzal visszajutunk az elfogadásba, hiszen azt tanultuk emberként, hogy így helyes.
Ezt az elkülönültség érzést kell kivonni a lelkiismeret furdalásból, a szituáció elemzésével és megértésével.
Amint felismerjük, hogy a lelkiismeret-furdalás nem szünteti meg bennünk az elkülönültséget, már képesek vagyunk lemondani róla és leválasztható. Hiszen csak azért akarjuk ezt az érzelmet, mert úgy gondoljuk, ezzel „törlesztünk és letöltjük a büntetést a haszontalanságunkért”, el van felejtve…
Tedd fel a kérdést: Segít nekem ebben a helyzetben ha lelkiismeret furdalást érzek? Hasznos ez a számomra, több leszek tőle? Miért van bennem ez az érzelem? Mit akarok vele magamnak bizonyítani? Igazából mit gondolok erről? Miért hiszem, hogy ezt magamra kell vonatkoztatnom? Mit jelez nekem ez az érzelem, miből táplálkozik?
Hasonló kérdések segítenek felismerni, hogy igazából az érzelem elindítójával, az önmagunkat vádoló gondolattal van dolgunk, és így már átértékelhetjük mindezt magunkban. Mostantól az érzésre figyelve (kirekesztettség) visszaállíthatjuk az Egység érzését Önmagunk elfogadásával… ami nem egyenlő a lelkiismeret-furdalás érzelmével.
2. El kell különíteni a gondolati formát.
Meg kell határoznunk, hogy a kondicionáló gondolat egyáltalán tőlünk ered-e, vagy másokét ültettük át a sajátjaink közé. Újra a szituációt elemezzük, de most a gondolati részére hangolódunk rá.
Mit gondoltunk, amivel összefűztük az adott érzést, hogy bennünk ezt a reakciót váltotta ki.
Mit is gondolhattunk: a haszontalanság nem jó, mert attól mások dühösek lesznek, tehát a haszontalanság dühöt vált ki. Azaz aki iránt dühöt érzünk, az haszontalan.
Minden meggyőződéssel teli gondolatunkat így szép lassan vissza kell vezetnünk, míg rájövünk, hogy ez nem is biztos, hogy a mi gondolatunk, csak a minket haszontalannak nevező ültette belénk, mert féltette a tekintélyét, ezért leszólásokkal növelte magában azt. Miért? Mert jelentéktelennek érezte magát.
Hát miért büntessük magunkat mások érzelmei miatt? Le vele! Nincs szükségünk rá, ez nem is a mi gondolatunk, csak a másik érzéseiből generáltuk.
3. A feloldás
Már lecsupaszítottuk az érzést (elkülönültség) és a gondolatot (nem az enyém) is. De hogyan programozzuk át az érzelmet?
A megbocsátással és a szeretettel!
Megértjük, hogy miért viselkedtünk így, és azt is, hogy mások, esetleg korábban mi, miért tettük azt, ami ide vezetett.
Tudjuk már, hogy az adott érzelem milyen teret töltött ki bennünk (egyfajta törlesztés), de azt most már mással kell helyettesítenünk. Meg kell találnunk kik vagyunk! Milyen kapcsolat fűz bennünket önmagunkhoz és isteni Valónkhoz, és azt szeretettel elfogadni. Másoknak és magunknak is megbocsátani, és az adott teret szeretettel feltölteni. A szeretet visszaállítja a harmonikus működést érzelmi rendszerünkben.
Mivel ez a feladat igen nehéz és összetett, hiszen régóta beágyazódott érzelmeket hordozunk, javaslom, hogy ne siesd el, légy türelmes és apró lépésekkel haladj… ha elfáradtál, majd később folytatod.
