Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. 

Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át.

Valamit elvesztettem. 

Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el!

 Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget,

hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, 

melyet nem lehet szavakkal kifejezni. 

Mi volt ez az álom? 

Miért fáj úgy, hogy nincs már?

 Miért kutatok utána? 

Az ifjúság volt? 

Nem tudom.

 Csak azt tudom, hogy kiraboltak.

Márai Sándor