Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is.

 Láttam a földet, az eget, az évszakokat. 

Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. 

A földön éltem és lassan felderültem. 

Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! 

Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb?

Nem történhetett. 

Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. 

Más és jobb nem is történhetett velem.

Márai Sándor